No images? Click here

Közös Értékeink program: eredmények és további lehetőségek!

Június elején befejeződött a Közös Értékeink Program első pályázati felhívására beérkezett 311 terv értékelése. A Közös Értékeink Program célja, hogy a nyertes pályázók ötleteik megvalósításával hozzájáruljanak közös európai értékeink tiszteletben tartásához, megerősítéséhez és népszerűsítéséhez. 

A pályázatok támogatásáról külső értékelők véleménye alapján a Közös Értékeink Program Bíráló Bizottsága döntött, amely a programot lebonyolító három alapítvány vezetőiből és egy külső civil szakértőből állt. A hazai civil szervezetek két kategóriában nyújthatták be terveiket:

  • A “Partnerségben” kategóriában beérkezett 120 pályázat közül 18 került kiválasztásra, összesen 1 021 800 € értékben;
  • A “Fejlődésben” kategóriában 190 pályázat közül 25 került kiválasztásra, összesen 453 520 € értékben.

A Bíráló Bizottság ülésén megfigyelőként részt vett az Európai Bizottság Magyarországi képviselete is. A nyertes szervezetek és a projektek címei megtekinthetőek a program honlapján:

Megnézem a nyerteseket!

Minden pályázót egyénileg is értesítünk az eredményről, és a nyertes pályázókkal a következő hetekben megkötjük a támogatási szerződéseket.

A Partnerségben kategória nyertesei egy kivételével budapesti illetve Pest megyei szervezetek, és jellemzően országos szinten tevékenykednek. A nyertesek többek között a romák - különösen a roma nők - jogérvényesítése, az oktatás, az ifjúság, az aktív állampolgárság, a környezetvédelem, a korrupció elleni küzdelem és általában véve a civil társadalom fejlesztése terén fognak más civil szervezetekkel közös programokat megvalósítani. 

A Fejlődésben kategória nyertesei kis és közepes méretű civil szervezetek az ország 12 megyéjéből. Terveik között szerepel többek között a romák jog- és önérvényesítése, fiatalok és helyi közösségek aktivizálása, a hajléktalanság és a lakhatási válság kezelése, a fogyatékkal élők akadálymentes életének elősegítése valamint a hiteles tájékoztatás. Mindez közös értékeink - az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, a demokrácia és a jogállamiság - megerősítéséért. 

Képzési felhívás: készülj fel a következő körre!

Hamarosan egy képzési felhívással is jelentkezünk, ahol kevésbé tapasztalt, illetve az első kiíráson elutasított civil szervezetek következő pályázati körre való felkészülését fogjuk támogatni.

A képzési felhívás célja, hogy a pályázók alaposan végiggondolt, a program célkitűzéseinek minél jobban megfelelő, valós eredményeket ígérő terveket dolgozzanak ki. Olyan szervezetek jelentkezését várjuk, amelyek vállalják, hogy részt vesznek egy féléves, képzésekből és konzultációkból álló fejlesztési folyamatban.

A résztvevők a folyamat eredményeként megszületett pályázataikat várhatóan jövő év elején nyújthatják majd be támogatásra.

Akciópályázat: küldd be ötleted!

Folyamatosan várjuk a további pályázatokat a jelenleg is futó akciópályázati felhívásra! Ennek keretében a hazai civil szervezetek olyan rövid kampány vagy akció megvalósítására kaphatnak 1000 és 10 000 € közötti támogatást, amelyet valamilyen aktuális társadalmi probléma megoldása érdekében indítanak.

Elolvasom a felhívást!

A Közös Értékeink pályázat az Európai Unió Citizens, Equality, Rights and Values programjának támogatásával valósul meg, amelynek célja a civil társadalom erősítése által az európai értékek erősítése és népszerűsítése az EU a tagállamaiban. A Közös Értékeink Programot lebonyolító konzorcium tagjai az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország és a Közösségfejlesztők Egyesülete.

Bővebb információ: Móra Veronika: move@okotars.hu 

 

Év Fája verseny 2023: itt vannak a döntősök, hamarosan indul a szavazás!

Egy fa történetével és fotójának a belküldésével idén is bárki nevezhetett az Év Fája versenybe, legyen szó egyetlen fáról vagy akár facsoportról. A május 10-i határidőig 21 érvényes nevezés érkezett, közülük 9 fát választott a döntőbe az Ökotárs szakmai zsűrije.

A vetélkedőben nem számított a fák kora és mérete, előny volt azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik. A döntősök kiválasztásánál a zsűri legfontosabb szempontja a történet volt, mely megmutatja, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos és különleges az őt nevező közösség számára.

Célunk a versennyel ugyanis az, hogy felhívjuk a figyelmet a természet és a közösségek kapcsolatára, illetve a természetvédelem fontosságára.

Azok a jelöltek, amelyek élete vagy természetes környezete, élőhelye veszélyben van, elnyerhetik a „Hős Fa” címet is. Ezzel a díjjal szeretnénk hozzájárulni a fák életéért vívott küzdelemhez, illetve elismerni a megmentésük érdekében végzett munkát.

Az Év Fáját a közönség online szavazáson választja ki, amely idén július 1-én indul és október 1-én éjfélkor zárul.

A “Hős Fa” címet a zsűri osztja ki, és különdíjat kap minden évben az Országos Erdészeti Egyesület által választott jelölt is. Az idei versenyben a következő fákra lehet majd szavazni:

  • A győrszentiványi tölgyes (Győr-Moson-Sopron)
  • A tiszaigari Mátyás-király fa (Jász-Nagykun-Szolnok)
  • Az Olimpia park platánja (Budapest)
  • Az öreg Vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája (Borsod-Abaúj-Zemplén)
  • Szekszárdi remete berkenyéje (Tolna)
  • Az újtikosi "százéves" fűzfa (Hajdú-Bihar)
  • Sajóörösi törökmogyorófa (Borsod-Abaúj-Zemplén)
  • A Szabadkikötő platánja (Budapest)
  • A vadnai „csakazértis” Batul almafa, a kitartás jelképe (Borsod-Abaúj-Zemplén)
Megnézem a döntős fákat!

A szavazatokat is a fenti linken lehet majd leadni 2022. július 1-től.  A döntős fák jelölői számára idén is rövid kommunikációs felkészítést biztosítunk, ezzel is segítve a szavazatokért való sikeres kampányolást. Az izgalmak fokozása végett a szavazás állása az utolsó napokban titkos lesz.

A végeredményt október első felében, díjátadón tesszük közzé! 

Bővebb információ: Tokodi Nóra, tokodi@okotars.hu

 

Mozgalmas tavaszt zárt Civil Térkép programunk!

Márciusban támogatottunk, a Víz Koalíció  Víz Hete programsorozatot szervezett, amely programunk északkelet-magyarországi és Pest megyei résztvevőit egyaránt megmozgatta:

  • Pilismaróton iskolai rajzpályázatot és terepasztal bemutatót szervezett „Láthatatlan vizek útjai” címmel a Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület;
  • Nagymaroson Átalakítható-e a Dunakanyar? címmel tartott beszélgetést a verőcei Dunakanyarkult;
  • Ráckevén a város önkormányzatával és a helyi vízszolgáltatókkal egyeztetett az Angyali-szigeti Civilek Egyesülete;
  • Érden a Duna-parti-vízműtelepen a Diósdiak Diósdért Egyesület mutatta be, hogy mi minden szükséges ahhoz, hogy tiszta víz legyen a háztartásokban;
  • Pomázon víz napi játékot szervezett helyi iskolákba a Közösen a Városunkért és a Pomázi Civil Szövetség az önkormányzattal közösen.

Május 25-én újabb műhelyalkalmat tartottunk, amelynek témája a civilek és a politika kapcsolata volt. A programmal támogatottjaink igényeire reagáltunk, korábbi műhelymunkánk tapasztalatára alapozva.

Sokan kényelmetlenül érzik magukat a politikai mezőben, a politikusokkal való kapcsolat ugyanis veszélyeket rejt. Ezért kerülik is az ilyen helyzeteket, legyen szó országos vagy helyi politikáról.

A találkozón az aHang hálózati vezetője osztotta meg velünk tapasztalatait, a Civil Kollégium Alapítvány pedig műhelymunkával készítette fel a résztvevőket a politikai szereplőkkel való együttműködésre, valamint együtt felrajzoltuk az ideális politikus képét is.

A Pest megyei támogatott projektekről ezen a linken, az észak-magyarországiakról pedig itt lehet többet olvasni.

Bővebb információ: Komenczi Bálint, balint.k@okotars.hu,

 

Tavalyi évünk: elkészült az Ökotárs éves jelentése

Honlapunkon már olvasható a 2022-es évünket bemutató jelentés! A tavalyi év főbb eseményeit, történéseit a korábbiakhoz hasonlóan könnyen áttekinthető idővonalon mutatjuk be.

Jól látszik, hogy sok minden történt 2022-ben is:

  • 30 éves lett az Ökotárs!
  • Folytattuk a helyi közösségek erősítését és együttműködését segítő Köz-Szer-Vez és Civil Térkép progamjainkat;
  • 2022-ben is megtartottuk az Év Fája versenyt;
  • rendeztünk két nagyszabású nemzetközi konferenciát a hazai 2022-es parlamenti választásokról illetve az európai civil stratégia kialakításának szükségességéről;
  • figyelmet fordítottunk saját belső fejlődésünkre is;
  • és elindítottuk a nagyon várt Közös Értékeink pályázati programot!

Legfrissebb csoportképünk, már idénről: sajnos FoZsutól búcsúznunk kellett.

A főbb események felsorolása mellett - szintén szokás szerint - a jelentés külön listában tartalmazza az általunk nyújtott támogatásokat, és természetesen a pénzügyi beszámolónkat is (mérleg és eredménykimutatás).

A jelentés elolvasható itt:

Elolvasom!
 

Hogy állunk az európai civil stratégiával?

Az év végén zárul 2020-ban indított közép-kelet-európai együttműködésünk, a ‘Reclaim Our Civil Space!

A programot 8 ország - Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szerbia és szakértő partnerként Norvégia – 10 civil szervezetével összefogásban valósítottuk meg: együtt segítettük közép-európai helyi közösségek fejlődését és támogattuk elkötelezett, aktív állampolgárok és csoportjaik kezdeményezéseit.

Hozzájárultunk a határon átnyúló, térségi kapcsolatok erősödéséhez, hogy a civilek sikeresebben tudjanak megbirkózni az előttük álló kihívásokkal: a demokrácia gyengülésével és mozgásterük szűkülésével.

Egyik fő eredményünk, hogy megfogalmaztuk: szükség van egységes, európai civil stratégia megalkotására. Javaslatokat dolgoztunk ki, amelyeket mára számos európai civil hálózat is magáévá tett és támogat.

Október 12-én Brüsszelben, konferencián zárjuk le a közös munkát:

  • partnereink bemutatják az elmúlt három és fél évben végzett munkájuk eredményeit,
  • európai szövetségeseinkkel együtt áttekintjük a civil stratégia állását és az annak elfogadásához szükséges következő lépéseket, különös tekintettel a jövő évi európai parlamenti választásokra.
További információ
 
FacebookYouTubeWebsite
 
 
  Share 
  Tweet 
  Share 
  Forward 

Ökotárs Alapítvány

H-1056 Budapest Szerb utca 17-19

Az Ökotárs Alapítvány az állampolgári önszerveződések támogatásával kíván hozzájárulni egy demokratikus, fenntartható és igazságos társadalom, valamint a nyilvánosság részvételén alapuló intézményrendszer fejlődéséhez.

Adatkezelési és adatvédelmi tájékoztató 

 

Az adatokban történt változások átvezetetését, az adatok helyesbítését vagy törlését az adatkezelő info@okotars.hu címére küldött levél útján lehet kérelmezni. 

 

További információ: Móra Veronika, igazgató, Ökotárs Alapítvány, +36-1-411-3510

 

Azért kapja ezt az emailt, mert korábban feliratkozott az Ökotárs hírlevelére. Ha módosítani szeretné beállításait vagy szeretne leiratkozni, az alábbi linkeken megteheti:

Preferences  |  Unsubscribe